Amikor felmerül mostanság a gasztroforradalom témaköre, (márpedig igen gyakran felmerül) előkerül egy divatos tézis. Mindig elhangzik szakmai és igényes fogyasztói körökben egyaránt, hogy Budapest már a fejlődés útjára lépett.
Sőt, hovatovább halad PestBuda – méghozzá előre -, a vidéki régiókban azonban még mindig nagyítóval kell keresni az igényes vendéglátóhelyeket. Az egyszeri vendégnek két lehetősége kínálkozik: elhiszi ezt, és belenyugvóan megelégszik a szegényes kínálattal, avagy fogja magát kezében a nagyítójával és nyakába véve kis hazánkat elzarándokol azokra a helyekre, amelyeket jó szívvel ajánlanak a számára megbízható források. Én egyértelműen az utóbbiak táborába tartozom, így jutottam el a Szél Fiai Fogadó & Celláriumba.
Az idei Étterem Hét kínálatát böngészve döntöttünk Prisztóka Tibor tanyacsárdájának látogatása mellett és ha már ott voltunk, benéztünk néhány órára csodanedűket rejtő pincéjébe is.
A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!
Időben indultunk Pestről, hogy nehogy lekéssük az ebédet, így Nyúlra érkezve, a hegyre felfelé menet volt időnk a tájban gyönyörködni: bal oldalunkon kanyargott a Sárkánylyuk-vízmosás, ahogy arrafelé hívják a Szurdik, jobbról pedig löszfal magasodott fölénk – a lösz egyébként a borrégió egyik meghatározó talajtípusa.
A pincesor már önmagában csodás látványt kínál, a fogadóhoz vezető út roppant kellemes élmény. Ráadásul nem is árt ez a séta annak tudatában, ami majd az asztal mellett fog várni ránk...
A teljes cikk "Az ihatóbb Magyarországért" blogon jelent meg és olvasható, az alábbi linkre kattintva.
